Kadétoknak adta elő a Terror című darabot a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata ma délután. A különleges előadást, melyben a közönség hozott ítéletet a Honvédelmi Minisztérium KulTúra – országos színházi programok honvéd kadétok részére elnevezésű programjának köszönhetően nézhették meg a fiatalok.
Kadétok szállták meg ma délután a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. A diákok egy elgondolkodtató, erkölcsi dilemmába rejtő darabot tekinthettek meg, méghozzá a Terrort, Cseke Péter rendezésében. Az előadás egy bírósági tárgyalásról szól, melynek középpontjában a terrorizmus áll. A vádlott 164 embert ölt meg miután kilőtt egy eltérített repülőt. Tettével azonban másik 70 ezret megmentett.
A programot a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Oktatási, Kulturális és Tudományszervező Főosztálya szervezte meg. A diákok a KulTúra – országos színházi programok honvéd kadétok részére elnevezésű program során juthatnak el a különböző előadásokra, köztük ma délután a Terror című darabra. Az előadás előtt Könczöl Ferenc, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka elmondta, a kultúra csak közösségi térben létezhet.
Az előadásra Csongrádról, Kecskemétről, Kunszentmártonból, Szegedről, Szentesről, Szolnokról, Tiszaföldvárról és Tiszakécskéről érkezett több mint 400 kadét. Az ítéletet a résztvevő fiatalok hozták meg a darab végén.
Posted: 2025-03-11 17:57:04
Powered by Finanznachrichten