Március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében korlátozza a kereskedők árrését a kormány „az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezésére” - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott videójában azt mondta: az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytatott a kormány az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel.
"Sajnos, a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre" - fogalmazott, hozzátéve, hogy március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.
Orbán Viktor kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, "lássuk be, ez elfogadhatatlan".
A miniszterelnök aláhúzta, hogy ezeket az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. "Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni" - hangsúlyozta.
Orbán Viktor a videó alatti hozzászólásában felsorolta az érintett élelmiszereket: csirkemellfilé, csirkecomb, csirkefarhát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamellfilé, UHT tej (1,5 százalékos zsírtartalom), UHT tej (2,8 százalékos zsírtartalom), ESL tej (1,5 százalékos zsírtartalom), ESL tej (2,8 százalékos zsírtartalom), étolaj, margarin, sertészsír, vaj, finomliszt, rétesliszt, késői burgonya, kristálycukor, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, tojás, tejföl, trappista, tehéntúró, natúr joghurt, gyümölcs joghurt, fokhagyma és a párizsi.
A 30 alapvető élelmiszer:
- Csirkemellfilé
- Csirkecomb
- Csirkefarhát
- Csirkeszárny
- Egész csirke
- Pulykamellfilé
- UHT tej, 1,5% zsírtartalom
- UHT tej, 2,8% zsírtartalom
- ESL tej, 1,5% zsírtartalom
- ESL tej, 2,8% zsírtartalom
- Étolaj
- Margarin
- Sertészsír
- Vaj
- Finomliszt
- Rétesliszt
- Késői burgonya
- Kristálycukor
- Sertéscomb
- Sertéskaraj
- Sertésoldalas
- Sertéstarja
- Tojás
- Tejföl
- Trappista
- Tehéntúró
- Natúr joghurt
- Gyümölcs joghurt
- Fokhagyma
- Párizsi
Posted: 2025-03-11 12:15:09
Powered by Versicherungsvergleich