Az U13-as és U14-es kecskeméti lányok már az országos döntőre készülnek

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti...

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia több gárdája is már az országos döntőre összpontosít. Így tesznek a serdülő lányok is, ebben a korosztályban ráadásul több csapat is képviseli az Akadémiát és Kecskemét városát.

Nevezés alapján a kecskeméti akadémiának egy U14/A és egy U13/B csapata is van a serdülők között. Az U14-esek már rendelkeznek tapasztalattal ebben a korosztályban, míg az U13/B-s lányok elsőéves serdülők. Utóbbiakat Halmai Gábor, az U14/A-s fiatalokat Burján Bianka edzi.

Örömteli, hogy az országban mindkét csapat a legjobb 12-ben van, a B döntős szereplésük már fix. Az U14-eseknek még van némi esélyük arra, hogy akár az A döntőbe is kvalifikálják magukat, ehhez csoportelsőségre lenne szükségük, de a fő célt már teljesítették. – Összességében elégedett vagyok a lányokkal, mert rengeteget fejlődtek a szezon eleje óta. Maximális erőbedobással dolgoznak edzésen és mérkőzésen egyaránt – értékelt Burján Bianka, aki hozzátette, boldogsággal tölti el, hogy ilyen eredményeket értek el ebben a szezonban.

– Sok mindenben még fejlődnünk kell, mint például a gyorsabb döntéshozatal és dobásbiztonság, de nagyon örülök, hogy most az országos döntőről beszélünk. Év elején kevesen fogadtak volna erre. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy idáig jutottunk és köszönöm a lányoknak, hogy együtt rácáfolhattunk a kétkedőkre – nyilatkozta Burján Bianka.

A B döntőben az U13/B csapat is ott lesz, ami szintén hatalmas eredmény a kecskemétiek számára. – Alapvetően elégedett vagyok az idei szezonnal, de fizikálisan szerettem volna, ha előrébb tartanánk. Ennek oka, hogy hosszú hónapok óta betegséghullám sújtja csapatunkat. A lányok hozzáállása fantasztikus. – mondta az U13/B edzője, Halmai Gábor.

– A lányok kosárlabda játékértelmezése, intelligenciája nyár óta nagyon jó irányba fejlődött, javultunk a labdás kettő-kettő elleni védekezésben is. Célunk, hogy az országos döntőn a lehető legjobb eredményt érjük el, illetve már a jövő évre építkezzünk – mondta Halmai Gábor.

Mindkét edző hozzátette, fontos volt, hogy alkalmazkodjanak ahhoz az új szabályhoz, hogy amikor a saját védőtérfélen az ellenfél technikai hibája miatt – például lépéshiba –  labdát szereznek, nem kell a játékvezetővel azt lekezeltetni, hanem azonnal támadásba lehet lendülni. Ez gyorsította a játékot és a döntési folyamatokat.

Szintén fontos megemlíteni, hogy az U14/A és az U13/B között ebben a szezonban nem volt átjárás, és ennek szakmai okai vannak. – Annak vagyok a híve, hogy a legjobbak együtt készüljenek, ám nagy örömünkre a mindkét csapat komplett és mindenkinek meg volt a helye, a fejlődési lehetősége, így szakmailag úgy határoztunk a vezetőséggel, a legjobb az, ha egyben tartjuk a tiszta korosztályokat. Hozzánk pár tehetséges U12-es lány feljártszik de alapvetően mindenki a saját korosztályát erősíti, és jelenleg így tud a legtöbbet fejlődni – árulta el Halmai Gábor.  


Posted: 2025-03-11 10:14:44

Tovább olvasom a következő oldalon >> hiros.hu


Powered by Preisvergleich



Nyomtatás