A kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2024-ben is a legvonzóbb munkaadó az autóipari szektorban. Többek között azért is, mert egészen különleges módon kínál szakmai fejlődési lehetőséget dolgozóinak, ugyanis mindenki lehetőséget kap arra, hogy akár eredeti képzettségétől és gyakorlatától eltérő, teljesen új területen is kipróbálja magát.
A Mercedes-Benz különböző belső képzésekkel támogatja minden munkatársát, az angol és német nyelvi kurzusoktól kezdve különböző személyes és szociális készségek fejlesztését célzó tréningeken át az összetettebb tehetséggondozó programokig. Ezek a képzések nemcsak a munkavégzés során, hanem a mindennapi életben is sokat adnak a résztvevőknek például kommunikációban, önismeretben, életmódváltásban vagy időgazdálkodásban.
A „Karrierút-lehetőségek” nevű programban azok a munkatársak pályázhatnak a részvételre, akik szeretnének csoportvezetővé vagy művezetővé válni. A többlépcsős jelentkezési folyamatban a pályázati anyag leadásán túl a vezetők meg is figyelik a jelöltek munkavégzését, majd egy szóbeli és írásos értékelés után értesítik őket arról, hogy megkezdhetik-e a képzést.
Egy másik, „Csiszolatlan gyémánt” elnevezést viselő program kifejezetten azoknak a termelésben dolgozó munkatársaknak szól, akik szívesen fejlődnének más területen, tanulnának újat akár a termelést támogató vagy adminisztratív funkciókban. A 6 hónapos szakterületi képzés mentori támogatással is kiegészül.
Technikusból osztályvezetővé is válhatsz, íme az élő példa
Gulyás Attila 2012 óta dolgozik a Mercedes-Benznél, története egyedülálló a kecskeméti gyár eddigi fennállása alatt: ő az első munkatárs, aki analízis-technikusból műszakvezetővé, majd osztályvezetővé lépett elő a „Karrierút-lehetőségek” program keretein belül.
„Véleményem szerint az ember egy életen át fejlődik, én pedig kifejezetten szeretek fejlődni, legyen szó bármiről – a munkámban is ez motivál minden nap. A Mercedes-Benz gyártól sok támogatást kaptam az elmúlt években az előmenetelemhez: a nyelvi és szakmai képzésektől kezdve a coachingon keresztül a vezetőim támogatásáig bezárólag” – meséli Attila, aki ebben az évben sikeresen letette az osztályvezetővé váláshoz szükséges vizsgát.
Hosszú út vezetett a sikerig: Attila alapozó jellegű képzésekkel kezdte a folyamatot, majd több különböző kurzus után sikeres felvételt nyert a programba. Ennek keretében más területeken is kapott feladatokat, évente kötelező tréningeket kellett teljesítenie, emellett több személyes és szociális készséget fejlesztő képzést is elvégzett. A kétnapos vizsga egy online interjúból, egy prezentációból, motivációjának bemutatásából és egy vezetői beszélgetésből állt.
„Művezetőként azt szeretem legjobban, hogy minden nap más kihívásokkal szembesülünk és minden nap egy esély arra, hogy ezeken a kihívásokon keresztül tegyünk a termékünk lehető legjobb minőségéért. A műhely vezetése mellett részt veszek személyzetfejlesztésben és különféle projektekben a gyár más területein is. Osztályvezetőként már szélesebb látószöggel kell bírnom, több lesz a menedzsmentfeladat, több szakterületről érkező, eltérő szakképzettséggel rendelkező munkatárs lesz a csapatomban. Ehhez szükséges a stratégiai gondolkodásmód, hogy jó csapatjátékos legyél, meg tudd hallgatni a kollégáid és segíteni tudd őket. Jó vezetővé válni egy folyamat, ezen az úton vagyok és haladok tovább.
Attila története nagyszerű példája annak, hogy ha egy munkatárs motivált, kellő elhivatottsággal és energiabefektetéssel indul el az úton, akkor igazán messzire juthat, miközben minden támogatást megkap ehhez a gyártól és a csapattól is.
Ha te is szeretnél hasonló karriert és csatlakoznál a kecskeméti Mercedes-Benz csapatához, keresd a nyitott pozíciókat a gyár karrieroldalán.
Posted: 2024-06-10 10:25:24
Powered by Versicherungsvergleich